Cím: 9400 Sopron, Lehár Ferenc utca 57.
Telefon: +3699/523-085
E-mail: info@gyuratz.hu
Irodánk nyitvatartása: Hétfő - Péntek 8:00-15:00
A termosztát kapcsolja ki, ill. be a fűtő vagy hűtő rendszert, és szabályozza hőközvetítő folyadék áramlását az ingatlanunkban, így szolgálva kényelmünket.
A felszereléskor a helyének kiválasztása éppen olyan fontos, mint a későbbiek folyamán a rendszeres ellenőrzése, ugyanis ezt a készüléket 1-2 elem működteti és lemerülésük komoly gondot szokott okozni, amikor indul a fűtési szezon.
A gyakorlat azt mutatja, hogy nem szabad megvárni a szimbólum megjelenését, mely az elem lemerültségét jelzi! Ugyanis sokszor előfordul, hogy a kijelzőt még képes működtetni az elem, viszont a termosztátban lévő kapcsolórészt már nem. (Oly annyira gyakori ez a hiba, hogy a cégnél dolgozó hibafelvevő hölgyek is – bár nem szerviztechnikusok – ügyfeleinknek rengeteg pénzt, nekünk pedig tengernyi időt spórolnak meg azzal, hogy amikor olyan bejelentés érkezik, hogy nincs fűtés, pedig a termosztáton a jel arra utal, hogy indulni kellene a berendezésnek, megkérdezik: „Próbált benne elemet cserélni?”.) Csak jó minőségű, tartós elemet használj, amit 3 évente cserélj ki!
+ még 1 fontos tanács!
Ne használj tölthető elemeket! Azok nem arra valók, hogy tartósan üzemeltessenek valamit. Azokat arra hozták létre, hogy pl.: a fényképezőgépedbe 1-2 napig használd, majd este újra töltsd! Nagyon sok bosszankodástól tudod magad megkímélni, ha megfogadod ezt a 2 egyszerű tanácsot.
Az űrlap kitöltésével Ön feliratkozik Gyurátz László ( Gyurátz Épületgépészet és Klímatechnika Kft.) ügyfél listájára. Technikai hátterünk a MiniCRM. Ha úgy dönt, bármikor leiratkozhat, vagy kérheti az adatai végleges törlését. Az adatkezelő Gyurátz László, magánszemély, aki közvetlen hangulatú, tegező formában ír e-maileket. Itt találja az Adatvédelmi Szabályzatunkat: https://gyuratz.hu/hu/adatvedelmi-tajekoztato/